WhatTheFood Édes Semmiség
43

Akvapónia

Több ezer éves hagyomány elenevedik meg modern formában a város közepén a Mediamatic Fabriek-nál. Sam Brown-Kenyon Ausztráliából érkezett, hogy Amszterdamban tanuljon és mellette tanulmányozza a technológiát. Az akvapónia alapelve nagyon egyszerű: a halak ürüléke táplálja a növényeket, a növények pedig megtisztítják a vizet a halaknak, így egy zárt körforgást kapunk.

Akvapónia egy olyan alternatív élelmiszer előállítási technológia, amely egyesíti a növény-, és haltermelést. A növények nem a földben nőnek fel, hanem kavicsok egy agyaggolyók között. A víz egy zárt tartályrendszerből érkezik, a táplálékot pedig halak szolgáltatják. Van olyan tartályuk, amelyben 100 kisebb, vagy 10-15 nagyobb hal él együtt. Egészen pontosan törpeharcsák. (catfish)

Akvapónia

Ez egy természetes és fenntartható folyamat, amelyből kizárnak minden vegyszert. Ebben az elhelyezésben a legalsó tartályban élnek a halak, felettük pedig a növnyek, közöttük pedig zárt rendszerben a víz. A folyamat végtelenségig ismételhető, mindössze az elpárolgott vizet kell pótolni.

Akvapónia

A legtöbb növeny alkalmas erre a termesztési módra: például a kínai kel, a salátafélék, a paradicsom, a paprika, a hüvelyes zöldségek, a krumpli és répafélék, fűszerek illetve gyógynövények.

A betakarítás ütemezése biztosítja, hogy az együtt termesztett, de mégis különböző növények, különböző táplálékigényét is kielégítsék.

Akvapónia

A technika olyan területeken is használható, ahol kevés a csapadék vagy a termelésre fordítandó szabad földfelület. Sok szakertő szerint a jövő mezőgazdasága erre a technikára fog épülni.

Akvapónia

A Mediamatic 1983 óta aktív és foglalkozik új technológiák felfedezésével és népszerűsítésével. Ha ellátogatsz ide, rengeteg kutatót, bio-designert, és élettudományi művészt ismerhetsz meg.

Ha érdekelnek a különleges és új technikák, keresd fel a Mediamatic holnapját, vagy látogasd meg őket valamelyik workshop-jukon Amszterdamban.


Bogarak
Milk sommelier
Puzzles

Instagram